Bejegyzések

Füles sapka felnőtteknek?

Kép
Igen, ezt is megértük, hogy felnőttek füles, áll alatt megkötős babafőkötő stílusú sapkát hordanak. Önként! :-) Egy ilyen sapkát mutatok most. Bravo Big füles sapka Adva van ugye az, hogy mostanában divat a túlméretezett, és ez sapkával is így van. Aztán adott a Bravo Big nevű fonal, ami elég vastag ahhoz, hogy ilyen holmikat készítsünk belőle. A fonal megjelenésekor inkább csak karonkötéshez ajánlották, és el is szörnyülködtünk azon, hogy lehet ennyire vastag egy fonal. Aztán eltelt 1-2 év, és egyre több vastag fonalat lehet látni. A Bravo Big egyszínű fonalak mellett megjelentek a színátmenetesek, színesen festettek is. Van olyan, ami úgy néz ki, mint amit teljesen átitattak a festékkel, és olyan, ami inkább úgy, mint amit egy festékes henger alatt húztak volna végig. A fonal 10 mm feletti tűt kedvel, a 10 mm szerintem kevés hozzá, bár ez az ajánlott tűméret. Én 12 vagy 15 mm-es tűvel szeretem horgolni. A 15-ös persze sálra jó, akkor ennek a vastag fonalnak is van esése.

Űrhajós sapka féleség

Kép
Talán ez az elnevezés áll a legközelebb ahhoz a sapkához, amit mostanában többen is meg akartak horgolni. Horgolt, meleg, téli sapka Elkészítettem a saját verziómat. Mivel a sapka formája olyan, amilyen, szerintem csak vastagabb fonalból érdemes elkészíteni. worsted/aran vastagság már jó. 5-6 mm-es tűhöz való fonalról van szó. Ezt a fonalat vesszük kétszálasan! A sapka készítése röviden. Normál sapkaként indul, szaporítod, ahogy szoktuk, és a megfelelő méret elérése után egyenesen horgolsz tovább. Úgy értem, szaporítás nélkül. Az arcrész marad ki Ehhez a sapkához fontos a méret, hiszen a fej kerülete még nem ad elég támpontot. Ha nem akarod, hogy azonnal szemellenző is legyen, vagy éppenséggel a haj vonalát el sem érő hossz, akkor meg kell mérned, a fejtetőtől hány centimétert kell horgolnod. Ennél egyszerűbb az az eset, amikor a célszemély közelben van, mert akkor fel kell próbálni. A sapka legyen olyan hosszú, hogy leérjen majdnem a szemöldökig. Ekkor jön a csa

Változatos sapkák egyszerű pálcákból

Kép
Ha már hosszabb ideje gyártod az egyráhajtásos pálcás, félpálcás vagy rövidpálcás sapkákat, lehet, úgy érzed, már ez unalmas, és minták kellenek! A minta nálam a horgolás vagy kötésmintát jelenti, nem egy modell leírását. A bejegyzésben levő képeken egyszerű, rövid vagy egyráhajtásos pálcákból horgolt sapkákat látsz. Sapka csíkokkal Ha már horgoltál pálcákból sapkát, és különféle mintákkal is, akkor biztosan tudod, van különbség. Vastagabb fonal, 6 mm-es tű, 10-12 sor, és kész a sapka. Vékonyabb fonal, 3 mm-es tű, rövidpálcák, és megunod az életet is, mire végzel. A kettő között bármi. :-) Uccu neki, horgoljunk valami klassz mintás sapkát, tele az internet szép fotókkal, a minta lenézhető a képről, a többi megy, mint a karikacsapás. Elkezded a horgolást, és ha szapora mintát sikerült választanod, jókedvűen, gyorsan kész a sapka. Sajnos, ez a ritkább eset. Általában a minta olyan, hogy sokkal, de sokkal lassabban készül el a sapka, mint amikor egyráhajtásos pálcákkal dolgoz

Szürke kockás

Kép
Ismered a relief pálcákat? Ez a szürke kockás sapka relief pálcákkal készült. Rengeteg lehetőséged van egyedivé tenni a sapkát, ha a "rendes" pálcák mellett reliefpálcákat is horgolsz. Az elölről illetve hátulról lehorgolt pálcákat variálva számtalan mintakombinációt találhatsz ki magad is. Négyszögek, amik lehetnek négyzetek vagy téglalapok, te akár trapéz forma is. Háromszögek, vagy csak egyszerűen egy-egy elölről lehorgolt pálcaoszlop. A kockák kisebbek-nagyobbak lehetnek, variálhatod más mintával is. Szürke kockás sapka Ez a sapka kétszálas fonalból készült, így legalább gyorsan meg lehet horgolni, és meleg is. 3 pálcánként van "sima" illetve "fordított" pálca, és 3 soronként váltottam. Szürke sapka oldala Ahogy a képen is látni, a sapkát a szokásos módon kezdem el, a szaporítás után kezdődött a "kockázás". Ennél a mintánál arra kell figyelned, hogy a pálcák száma hattal osztható legyen, hiszen 3 ilyen és 3 olyan pálca ad

Kalap vastag fonalból

Kép
Azt hiszem, nem csak én kedvelem jobban a kalapot a sapkánál. Igen, a sapka jó meleg, a fület is eltakarja, de azért egy kalap az mégis csak más. Barna kalap  Ezt a kalapot vastag fonalból horgoltam, méghozzá a fonalhoz ajánlottnál vékonyabb tűvel. A vékonyabb tű 6 mm-es :-) Rövidpálcákból készült, spirálban horgoltam. A karimához ismét szaporítottam, és addig horgoltam a karimát, ameddig a fonal tartott. Kalap hajjal :-) A kalap 10 dkg Timea fonalból készült. Nem hittem volna, hogy elég lesz egy gombolyag, de szerintem pont jó. Hála a vastag fonalnak és a hozzá képest vékony tűnek, a kalap igazi kalap lett! Tartása van, és a karimát lehet igazgatni, hogy kicsit felkunkorodjon-e vagy sem. Barna kalap oldalnézetben

A sapkát nem lentről horgolják?

Kép
A címben szereplő kérdést, vagyis, hogy a sapkát hol is kezdjük horgolni, mostanában többen feltették. Ha a "hagyományos" horgolást és kötést ismerjük, akkor tudjuk, a pulóvert, kardigánt, és a többit a deréktól felfelé horgoljuk, vagy kötjük. Ennek mintájára úgy tűnik logikusnak, a sapkát is a homloknál kezdjük, majd haladunk felfelé. A válasz az, hogy igen, van amikor lentről horgoljuk a sapkát, és van, amikor felülről kezdve. Régebben a homloktól induló sapkahorgolást láttuk az újságokban, és ez nagyjából el is vette az ember kedvét. A régebben tényleg régebben volt, nem az 5-10 évvel ezelőtti időről beszélek. A kérdés már régóta foglalkoztat, így megnéztem egy régebbi (több évtizedes) könyvet a horgolásról, és igen, megtaláltam, miért is nem horgoltam szívesen sapkát ifjú koromban. A leírásban a szaporítás elég talányosan volt leírva, ma is van, ahol így adják meg: a sorokban a szükségesnek megfelelő számú pálcát szaporítunk egyenletesen elosztva. És ez a

Crazy Coral sapka

Kép
Divat nevet adni mindennek. A sapkának is. Ezért kapott nevet az új sapka. Crazy Coral, de miért? A sapka mintáját gyerekkorom óta ismerem, de most, hogy rákerestem, látom ám, hogy neve is van a mintának, Crazy Shell Stitch a neve. A coral meg azért, mert ilyen színű a fonal. Crazy coral sapka Tehát itt az új sapka, ami az új, Sparkle Soft fonalból készült. Hogy áradozzak kicsit a fonalról is, gombolyagban nem látszott, érződött, hogy ez ennyire finom kis fonal. A kis persze becéző jelző, mert elég vastag a fonal. A minta közelről Ezt a sapkát 5 mm-es tűvel készítettem, és elárulom, elsőre nem ezzel a mintával, de a sapka felénél érzékeltem, mennyire vastag lesz, és akkor meg a szellősebb minta túlzás. Jó, nekem nem, de tudom, hogy a konzervatívabb olvasók ilyenkor elborzadnak. :-) Hidd el, egy vastag fonalból horgolt sapka a lukacskák ellenére is melegít. Persze, -10 fok környékén már nem annyira, de ha belegondolsz, olyankor már a normál vastagságú, géppel kötött s