2016. január 27., szerda

A pomponos sapkákról

Ezen a télen favorit a pomponos sapka. A sapka formája is változik, mert a pompon azokon a sapkákon mutat jobban, melyek a fejtetőn kicsit magasabbak.

Pomponra várva

Mondhatjuk úgy, talán egyszerűbb ezt a sapkafazont elkészíteni, mint a fejhez simulót, vagy a beret fazont.

Hogyan érjük el, hogy a sapka "álljon" a fejünkön?

Először is, javasolt olyan fonalat használni, aminek van tartása. Ha a fonalunk puha, vékony, akkor kisebb tűvel horgolva elérhető, hogy kicsit tömörebb legyen, vagy válassz olyan mintát, ami jó tartást biztosít.
A vastagabb fonalak, a hozzájuk való, esetleg kicsit vékonyabb tűvel horgolva teljesítik ezt a követelményt.

Ez a fonal és a tű, meg minta kérdése volt eddig, de ennyi nem elég.

A másik fontos dolog, hogy milyen fazont horgolunk.
A fejhez simuló sapkáknál először a megfelelő átmérőig szaporítunk, majd egyenesen horgolunk tovább, nagyjából olyan hosszig, ami eltakarja a fület. Ebbe már a passzé rész is beleszámít.

A csúcsosabb sapkák kicsit mások.
Fontos előre megjegyezni, több fonalra lesz szükség! A 10 dkg általában elég ekkor is, de az 50 grammos sapkát felejtsd el. :-)

A sapka teteje

A sapkát két irányból horgolhatod.

Fentről lefelé, és lentről felfelé.

Ebben az esetben lehet, szerencsésebb lentről felfelé horgolni.
A sapkát a fejbőségnek megfelelő hosszúságú láncszemsorral kezded, és itt már két lehetőség áll előtted. Vagy horgolsz egy passzét relief pálcákkal, vagy azonnal a passzé feletti résszel foglalkozol, és a végén a láncszemsor másik oldalára kerül a passzé.
Ez az a fajta sapka, illetve módszer, amikor jobban teszed, ha készítesz horgoláspróbát! Nagyon félresikerülhet a sapka, ha a láncszemsort próbálod a fej köré. Az biztos, hogy körbe kell érjen, de hogy mennyivel legyen hosszabb annál, ami pont a fejbőséged, ez nem mindegy.
Ízlés kérdése az, mennyire szoros sapkát készítesz, de ez a fazon egy leheletnyivel legyen szélesebb, tehát ne "cuppanjon" a fejre.

Addig horgolsz egyenesen, szaporítás és fogyasztás nélkül, amíg eléred a kb. 20 cm-es hosszúságot. Ezt a passzéval együtt értem.

Ekkor kezdesz fogyasztani. 2-4 sorban fogyasztasz, hogy hogyan, az a mintától függ, de igyekszel a mintát tartani. Dönthetsz úgy is, hogy ezen a részen áttérsz egyszerű pálcákra, nem horgolsz már mintásan. Lényeg az, hogy a pálcák legalább fele elfogyjon. Ekkor azért érdemes felpróbálni a sapkát, hogy tényleg magasabb-e, mint a fejre simuló sapka szokott lenni.

Ha a magasság megfelelő, akkor befejezed a munkát, de elég hosszú szálat hagyva vágod el a fonalat. Ezzel a szállal körben az utolsó sor pálcáiba öltögetsz, és jó szorosan összehúzod a sapka tetejét.
Ne aggódj, ha nem túl szép, másnak sem az. Nem is lesz olyan, mint amikor szép szabályosan szaporítottál.
A szálat elvarrod, vigyázva, ne csússzon szét a sapka teteje.

Közelebbről a tetőrész 

Egyszerűbb módszer, de vastag fonalból nem túl szép, ha egy csövet horgolsz, sehol semmi szaporítás, fogyasztás, és az egyik végét összehúzod tetejének. Ennek a módszernek az az előnye, hogy nem is kell tudnod, hogyan kell a sapkát szaporítanod, sőt még szaporítani sem kell tudni.

Ezek után jöhet a pompon!
Pompont készíthetsz pomponkészítővel, de egyéb módszerek is vannak.

Házi pomponkészítő rajza

A "hagyományos" módszer az, hogy kartonból 2 db körlapot vágsz ki, belül egy kisebb kört rajzolva és a kartont kivágva alakítod a pomponkészítődet. Erre sok-sok fonalat tekersz, majd a két kartonlap között éles ollóval elvágod a fonalat, és mielőtt leszednéd a kartont, a két karton közötti résben erős fonallal szorosan összekötöd a pompon szálait. ezután már leszedheted a kartont.
Ha szükséges, kicsit megstuccolod a fonalat, hogy gömb alakja legyen a pomponnak.

Vannak ennél egyszerűbb, sokkal fonalfalóbb módszerek is. Pl. nem kell kör, elég egy téglalap alakú karton, a pompon tervezett átmérőjénél kicsit hosszabb az egyik oldala. Erre feltekersz fonalat, kb. 90 tekerésnek lennie kell. Óvatosan lehúzod a fonalat, kiméred a közepét, összekötöd szorosan, felvágod a hurkokat, majd fazonírozod.

Ha érdekel a sapkák horgolása, szeretnél "hagyományos" sapkákat is horgolni, akkor ajánlom a Sapkatitkok-2 című ebookot, melyből megtanulhatod a sapkák horgolását.

Jó horgolást az új sapkához! :-)

Van ám nyakmelegítő is a sapkához, amit itt láthatsz: Rojtos nyakmelegítő sapkával

2016. január 25., hétfő

Lila sapka buborékimitációval

Nagyon megtetszett ez a sapka egy blogban. Messziről látva úgy tűnt, hogy buborékminta van rajta. Aztán kiderült, nem!
Lila csillogós és bogyós sapka

A mintáról:

A minta annyi, hogy egy tőbe egy kétráhajtásos pálcát és egy rövidpálcát horgolunk, majd egy szemet kihagyunk. Ezt ismételjük a sorban.

A sapkát a szokott módon horgoljuk, a passzéja lesz a hamis buborékminta.

A szegélyt a végén felhajtjuk, ez azért is jó, mert két réteg melegíti a füledet.
Ha most elgondolkodtál azon, na de akkor most hogy fog ez kinézni, hogy kell horgolni, hogy a végén a színén legyen a pukli, akkor megnyugtatlak, ez egy olyan minta, ami a hátoldalon adja ki magát.
Tehát a sapkát végig a színoldalán horgolod, a felhajtás mintája a visszáján fog látszani, ami a színére kerül készen.
Minta  a felhajtón van csak
A sapka leírása angolul megtalálható itt.

Ha nem tudsz angolul, akkor is érdemes megnézned, mert több kép is segít abban, hogy megértsd a készítés menetét.

A sapka spirálban van horgolva, félpálcákkal. A felhajtó a fentebb leírt mintával készül. Ha ismered a szaporítás menetét, akkor a leírásban a sorok végén látható számok eligazítanak abban, meddig kell szaporítani.

Két színből horgolva sokkal szebb! És azzal a kis effekt fonallal teljesen megbolondították!

2016. január 23., szombat

Meleg, téli szett

Horgoltam egy sapkát, ami beret fazonú, és hozzá egy sálat. Így lett belőle egy tényleg finom, meleg téli szett.

A fonal puha, és kicsit szőrös, bontást nem kedvelő. Kicsit színes, színátmenetes, de csak a barna különböző árnyalataiban.

Puha, meleg sapka és sál
A sálat V mintával készítettem. Ez azt jelenti, egy tőbe 1 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem, 1 egyráhajtásos pálca kerül, majd 2 láncszemet kihagyunk.
Sálnak nem kell túl hosszú láncszemsorral kezdeni, 20 szem körülivel kezdve a középvastag fonalakból pont sál szélesség lesz.

A téli fotózások hátránya, hogy amikor süt a nap, akkor nagyon süt, élesen, kemény árnyékokkal, amikor meg nem, akkor szinte sötét van. A röpködő mínuszokról ne is beszéljünk. :-)
Ezért van csak egy kép...

2016. január 22., péntek

Sapka csavart mintával

A horgolt csavarás sokak számára már eleve elképzelhetetlen, hát még úgy, hogy reliefpálcákkal készül.

Ez a sapka pont ilyen, vagyis reliefpálcákkal készült a csavarás.
Nem csak duma az,hogy szinte mindent meg tudunk oldani horgolással is, nem csak kötéssel.

Gyakran szoktam mondani, ez a horgolás nem az a horgolás. :-)

Csavart mintás sapka Sparkle Soft fonalból
A fonal kicsit csillogós, olyan, mintha megszórták volna hópehellyel vagy porcukorral.

A sapka dupla szállal készült, így elég vastag, és eléggé súlyos lett. Egy 10 dekás gombolyag nem elég hozzá.

A sapka passzéja is reliefpálcákkal készült.

A minta miatt lentről felfelé horgoltam, mert a csavart mintát szaporítani elég macerás lett volna.
Fogyasztani, vagyis két pálcát egyszerre befejezni egyszerűbb, és a mintát kevésbé zavarja, sőt, kisebb az elrontás lehetősége is.

Elég sok pálca volt még az utolsó sorban is, ezeket úgy húztam össze, hogy a tűvel minden pálcába öltöttem, majd a szálat szorosra húztam és rögzítettem.  Szinte várja a pompont a sapka teteje. :-)

A minta kicsit közelebbről:

Csavart minta horgolva


2016. január 18., hétfő

Egyszerű sapka, kicsi ellenzővel


Időről időre vannak slágerfazonok a sapkáknál is.
Pár éve még a fejre cuppanókat horgoltuk, aztán a beret, a slouchy, vagyis buggyos sapkák következtek, közben az újságos-fiú sapka is divatos lett, mostanában pedig a passzé elhelyezése, vagy éppen hiánya az újdonság.
Most nem is említettem a mintákat, a különféle színes mintákat.

Most akkor rátérek erre a sapkára.

Ellenzős sapka

Vastag, színátmenetes fonalból készült, és annyiban más, mint a megszokott sapka, hogy a passzé mindössze egy sor, utána már csak az ellenzőt horgoltam. Az ellenzőt kicsit szaporítani kell, hogy ellenzővé váljon, és ne csak a homlokra feküdjön.

Ezt a szaporítást minden fonalhoz és tűmérethez ki kell kísérletezni, szerencsére csak néhány sorról van szó, így nem kell túl sokat bontani.

Ha kicsit hullámzik, akkor túl sok pálca van, ha behúz, akkor nézd meg, mennyire, mert lehet, éppen jó formát ad. Ha egyáltalán nem emelkedik el a homloktól, akkor kevés pálcát horgoltál az ellenzőre.

A csíkokról a fonal gondoskodik. :-)

A fonal, ami a fenti csíkozást adta

Ez a sapka csak az ellenzőnél különbözik a mindenki által ismert egyszerű sapkától.