Horgoláspróba - mire is jó ez?

Horgoláspróba

A horgoláspróbára azért van szükségünk, hogy ne kelljen többször lebontani egy darabot, mire eltaláljuk a megfelelő méretet. Nem, nem kell minden esetben készíteni ilyet, elég, ha az olyan daraboknál alkalmazod, ahol fontos a pontos méret. Például pulóverfélék. Ezt azt hiszem nem kell magyarázni. :-)
Vannak olyan kiegészítők, ahol nem fontos, vagy legalábbis nem kritikus a méretkérdés. Mire gondolok? Egy sálnál nem oszt, nem szoroz, ha 2 cm-rel keskenyebb, vagy szélesebb. Egy kendőnél sem nagy probléma, persze el kell érni azt a méretet, amikor már használható.
A sapkáknál, főleg, ha tudod, hogyan alakítsd ki a megfelelő méretet, nem szoktunk horgoláspróbát készíteni, de lehet olyan eset, amikor mégis szükséged van rá.

(Tudom, jó lenne, ha kép is lenne, de ezt a posztot már július óta dajkálom itt, és még nem került sor a fotózásra. Úgy gondolom, elolvasva, kép nélkül is hasznos lehet, igyekszem a fotózási restanciát csökkenteni.)

Horgoláspróba készítésének célja

Megtudni, hogy az adott fonalból és tűvel, az adott mintával hány pálca és sor ad ki 10-szer 10 cm-t.

A horgoláspróba eredményének felhasználása

A készülő horgolt darabhoz ki tudjuk számolni, hány pálcát vagy mintaegységet kell horgolnunk ahhoz, hogy a tervezett méretet kapjuk meg.

Mikor készítsek horgoláspróbát, ha sapkát akarok horgolni?


  • Ismeretlen a fonallal dolgozol,
  • Az ajánlottól eltérő méretű tűvel kell dolgozni,
  • A minta tulajdonságait nem ismered (horgolásmintára gondolok, nem a sapka fazonjára),
  • Fontos, hogy a minta pontosan kijöjjön, ezért nem mindegy, hány pálcád lesz.


Hogyan készül a horgoláspróba?


Először is, azzal a fonallal és tűmérettel kell dolgoznod, amivel majd horgolod pl. a sapkát.
Nem pont 10 cm széles darabot kell horgolnod, hanem annál szélesebbet. Miután elkészült a megfelelő méretű darab, kb 15*15 cm, kimosod, szárítod, esetleg blokkolod is, És ezek után méred le, hány pálca van 10 cm-en, illetve hány sor 10 cm. Nem a szélétől és nem az aljától mérsz, hanem kicsit beljebb. Bejelölöd a 10 cm szélességet és magasságot, majd papírt, ceruzát készítesz elő, leszámolod a pálcákat és sorokat, és az eredményt leírod.

Ha azért készítetted, hogy megtudd, te ugyanolyan eredményt kapsz-e, mint a leírás készítője, egyszerűen összehasonlítod a számokat. Ha neked több pálca kellett, akkor szorosabban horgoltál, ha kevesebb, akkor lazábban. Próbálkozhatsz nagyobb vagy kisebb tűvel, az eredménytől függően.

Ha azért készült a horgoláspróba, hogy lásd, milyen lesz az eredmény, akkor a felírt adatok alapján ki tudod számolni, az adott darabhoz hány szemmel kell elkezdened a munkát.

Ismét mondom, hogy sapkáknál ezt ritkán alkalmazzuk, hiszen ha fentről, a fejtetőtől kezdjük a horgolást, a sapka bőségét remekül tudjuk szabályozni. A hosszúság sem probléma, legfeljebb horgolunk még egy sort, ha rövidnek bizonyul, illetve lebontunk, ha túl hosszú lenne.

A horgoláspróbáról leírtak érvényesek a kötéspróbára is, ott értelemszerűen az adott mintát kötöd.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Téli kalap - vastag fonalból

Sapkahorgolás - gyorsan

Milyen sapkát horgolj, ha kezdő horgoló vagy