2014. március 28., péntek

Merről merre?

A kérdés arra vonatkozik, fentről lefelé, vagy éppen ellenkezőleg, lentről felfelé horgoljuk-e a sapkát.

Tudom, hogy sokan elcsodálkoznak, amikor megtudják, a sapkát a fejtetőn kezdjük horgolni. Valahogy még nem megszokott ez a top-down módszer. Ma már pulóverféléket is gyakran így készítenek, mindezt még a seamless vagyis varrásnélküliséggel is kombinálva.
A sapkánál szerencsére a varrás amúgy is csak a díszek felvarrását jelenti, tehát ezzel nem is kell most foglalkozni.

Nézzük, milyen előnyei és hátrányai vannak a két módszernek.

Fentről lefelé haladunk

Hátrány:

  • Meg kell tanulni a kör szaporítását, lehetőleg úgy, hogy ne legyen hullámos a horgolás, és ne legyen a végén kicsi a sapka.
  • A minták "fejreállnak"

Előny:

  • Könnyen lehet a méretet változtatni.
  • A sapka hossza könnyen szabályozható.
  • Ha túl kicsi vagy túl nagy a sapka, kevés bontással lehet javítani.
  • A sapka bősége a munka végén, a homlokhoz kerülő pánt horgolásakor szabályozható (persze a túl kicsiből nem lesz jó méret)


Lentről felfelé módszer

Hátrány:

  • Nem biztos, hogy elsőre eltaláljuk a megfelelő bőséget.
  • Figyelni kell arra, mikor kell elkezdeni fogyasztani.
  • Meg kell tanulni a szép fogyasztás módszerét.
  • A sapka alján, a pánt elkészülte után lehet szükség szaporításra.

Előny:

  • A minták helyes irányba mutatnak.
  • Nem kell kört szaporítani.
A magam részéről a fentről lefelé híve vagyok. Ha megtanulod, hogyan kell szaporítani, és megtanulod, az adott fonalból hány sor elegendő, akkor már nagyon könnyű a sapka horgolása.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése