Nyári kalap karimával

A kalap olyan fonalból készült, amit nehezen lehet beszerezni. Lenfonalnak mondták, olyan, mint a spárga, csak fehér, és nem kenderből készült.

Kemény, tűről lepattanós fonal, elég nehéz horgolni. Mondhatni, izomból kell horgolni. :-)

Miután sikerült elvenni a kedved a kalap meghorgolásától, meg is mutatom.

Horgolt nyári kalap

A kalap úgy készült, hogy elkezdtem horgolni egy láncszemekből álló gyűrűt, amibe egyráhajtásos pálcákat tettem. Nem számoltam, mennyit, annyit, hogy tele legyen a gyűrű.

A szokásos módon szaporítottam, ameddig akkora nem lett, amekkora a fejemre jó.
A kalap mintája szinte leolvasható

A kalap oldala lyukacsos mintás, minden harmadik pálcára egy egyráhajtásos pálca, köztük 2 láncszem. A következő sorban az ívekben 2-2 egyráhajtásos pálca, köztük 1-1 láncszem van.

Próba alapján állapítottam meg, hány sort kell horgolni. Amikor úgy döntöttem, elég hosszú a kalap, elkezdtem a karimáját horgolni.
A karimát fel is lehet hajtani

Ennek első sora egyráhajtásos pálcákból áll, minden pálcára 1-1 pálca,  és az egyláncszemes ívekbe 2-2 pálcát horgoltam.
A karima ettől kezdve rövidpálcákból áll.

  • Az első rövidpálcás sorban minden 5. pálcára 2 pálcát horgoltam.
  • A második sorban nem szaporítottam.
  • A harmadik sorban minden 6. pálcára került 2 pálca.
  • A 4. és 5. sorban nem szaporítottam.
  • A hatodik sorban minden 10. pálcára horgoltam 2 pálcát.
  • Az utolsó 3 sorban nem szaporítottam.


A karima picit hullámos, ha nem akarod, hogy ilyen legyen, kevesebbet kell szaporítani.

A kalap karimája

Jó horgolást! :-)

Megjegyzések

  1. Én Horváth Mária vagyok. Tetszik a kalap, próbálom meg horgolni a leírások alapján. Köszönöm a mintát!

    VálaszTörlés
  2. Tetszik a kalap. Próbálom meg horgolni. Remélem sikerülni fog! Mert nincs ilyen anyagom

    VálaszTörlés
  3. A fonal neve Textura műanyag kötöző rafia, mezőgazdasági boltokban lehet kapni. Nyári kalapoknak elsőosztályu. Üdv Hugi.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Téli kalap - vastag fonalból

Sapkahorgolás - gyorsan

Milyen sapkát horgolj, ha kezdő horgoló vagy