Bejegyzések

A sapkát nem lentről horgolják?

Kép
A címben szereplő kérdést, vagyis, hogy a sapkát hol is kezdjük horgolni, mostanában többen feltették. Ha a "hagyományos" horgolást és kötést ismerjük, akkor tudjuk, a pulóvert, kardigánt, és a többit a deréktól felfelé horgoljuk, vagy kötjük. Ennek mintájára úgy tűnik logikusnak, a sapkát is a homloknál kezdjük, majd haladunk felfelé. A válasz az, hogy igen, van amikor lentről horgoljuk a sapkát, és van, amikor felülről kezdve. Régebben a homloktól induló sapkahorgolást láttuk az újságokban, és ez nagyjából el is vette az ember kedvét. A régebben tényleg régebben volt, nem az 5-10 évvel ezelőtti időről beszélek. A kérdés már régóta foglalkoztat, így megnéztem egy régebbi (több évtizedes) könyvet a horgolásról, és igen, megtaláltam, miért is nem horgoltam szívesen sapkát ifjú koromban. A leírásban a szaporítás elég talányosan volt leírva, ma is van, ahol így adják meg: a sorokban a szükségesnek megfelelő számú pálcát szaporítunk egyenletesen elosztva. És ez a

Crazy Coral sapka

Kép
Divat nevet adni mindennek. A sapkának is. Ezért kapott nevet az új sapka. Crazy Coral, de miért? A sapka mintáját gyerekkorom óta ismerem, de most, hogy rákerestem, látom ám, hogy neve is van a mintának, Crazy Shell Stitch a neve. A coral meg azért, mert ilyen színű a fonal. Crazy coral sapka Tehát itt az új sapka, ami az új, Sparkle Soft fonalból készült. Hogy áradozzak kicsit a fonalról is, gombolyagban nem látszott, érződött, hogy ez ennyire finom kis fonal. A kis persze becéző jelző, mert elég vastag a fonal. A minta közelről Ezt a sapkát 5 mm-es tűvel készítettem, és elárulom, elsőre nem ezzel a mintával, de a sapka felénél érzékeltem, mennyire vastag lesz, és akkor meg a szellősebb minta túlzás. Jó, nekem nem, de tudom, hogy a konzervatívabb olvasók ilyenkor elborzadnak. :-) Hidd el, egy vastag fonalból horgolt sapka a lukacskák ellenére is melegít. Persze, -10 fok környékén már nem annyira, de ha belegondolsz, olyankor már a normál vastagságú, géppel kötött s

Szorosan vagy lazán horgolsz?

Ha segítséget kérsz másoktól, biztos megkérdezték már a válasz előtt, hogy szorosan, vagy lazán horgolsz? Miért fontos ez? Egyáltalán fontos, vagy csak okvetetlenkednek? Igen, fontos tudni, hogy lazán vagy szorosan horgolsz. (A kötésnél is így van.) Most csak egy példát említek, mit okozhat, ha szorosan horgolsz. Ha szorosan horgolsz, akkor ez azt jelenti, több pálcád lesz egységnyi területen. Jó, és? Ugye tudod, hol vagy?  A sapkahorgolós blogban, tehát egy sapkás példa következik. Ha szorosan horgolsz, akkor lehet, tovább szaporítasz, mint kellene. Te úgy látod a centiméterekből, igen, most lesz elég a szaporítás, majd horgolsz tovább szaporítás nélkül és a sapka csak nő és nő, és még mindig egyre nagyobb lesz. Nagyon érdekes a dolog, mert valahogy a pálcák a szaporítós sorokban összebújnak, aztán, amikor már nem szaporítasz, úgy találják, kell nekik a megfelelő hely. Ezért lesz egyre nagyobb a sapkád. Tehát, ha tudod, hogy szorosan horgolsz, akkor ne spórold meg a

Horgolj sapkát a könyvből!

Kép
Mindegy, tavasz, nyár ősz vagy tél van, sapkára minden évszakban szükséged lehet. Ha nem te magad akarod hordani, akkor is bármely évszakban felmerülhet az igény. :-) Kéne egy sapka. Sapka két színből Ebben a blogban sok hasznos tanácsot olvashatsz a sapkák horgolásával kapcsolatban, de ha mindezt, sőt sokkal többet, egy helyen szeretnéd olvasni, akkor ne feledkezz meg a Sapkatitkok-2 könyvről. A könyv címében a 2 annyit jelent, hogy második kiadás. Kicsit át lett dolgozva, és az elsőhöz képest sokkal több sapka teljes leírása szerepel benne. Anya-lánya sapka Ha a Sapkatitkok-2 könyvet vásárolod meg, nem kell megkeresned hozzá a Sapkatitkok címűt, mert teljesen önállóan használható könyvről van szó. Nem folytatás, minden szükséges ismeret, információ megtalálható benne. A könyv célja az, hogy megtanuld a sapkák horgolását. Lehet, hogy tudsz, sőt nagyon jól tudsz horgolni, ám eddig még nem horgoltál sapkát, akkor lehet, az első néhány sapkánál bizony sok nehézséggel t

Miért lett kicsi a sapka? Hogyan javítsd?

Kép
Régebben írtam egy posztot arról, miért lett nagyobb a sapka , mint ahogy kellene neki lennie. Arra gondoltam, fordítsuk meg a dolgot, és nézzük meg, miért lett kisebb? Miért nem sikerül? Mit rontottam el? Miért lett kisebb, mint amit leírtak? Mit csináljak, hogy jó legyen? Kisebb és nagyobb sapka Ezek is ismerős kérdések? :-) Álljon itt néhány válasz a feltett kérdésekre. Kezdjük azzal, miért lett kisebb, mint a leírás? Más fajta fonalat használsz Kisebb tűvel dolgozol, mint a leírásban Szorosabban horgolsz, mint az átlag A fonal összetétele más, mint az eredeti leírásban Félreértettél a leírásban valamit Kevesebb pálcát horgoltál, mint kellett volna Mit rontottam el? Lehet, hogy semmit, csak ahogy feljebb olvashatod, más típusú fonallal dolgozol, eltértél az eredeti leírásban közölt tűmérettől. Ezek nem elrontások. Rosszul értelmezted a leírást, esetleg a pálcáid közül néhány "eltűnt", esetleg kevesebbet szaporítottál a szükségesnél. Miért lett i

Babasapka pasztell csíkokkal

Kép
Az Unforgettable fonalból készült egy teljesen egyszerű babasapka. Egyráhajtásos pálcák, 5 mm-es tűvel. 10 egyráhajtásos pálca az első körben. 2. kör: A pálcákat megduplázzuk, tehát minden pálcára 2 pálcát készítünk. 3. kör: Minden második pálcára horgolunk 2 pálcát. 4. kör: Minden harmadik  pálcára horgolunk 2 pálcát. A továbbiakban is hasonlóan dolgozunk, minden körben 1 pálcával nő a két szaporítás közötti pálcák száma. Addig folytatjuk, ameddig elérjük a szükséges bőséget. Egyenesen (szaporítás nélkül) horgolunk tovább. A sapka alján 4 sor rövidpálca van. A fonal lelőhelye:  http://www.fonalbolt.com/Boutique-Unforgettable-fonalak

Csíkos cukorka sapka

Kép
Kipróbáltam a kedvenc fonalam cukorka színét. Olyan selyemcukor-szerű az egész fonal. A sapka teteje kicsit mintás, majd van egy egyszerű része, és a végén mintás sorok következtek. A pántja rövidpálcás. A fonalhoz 6 mm-es tűt ajánlanak, de ha kicsit vékonyabbal horgoljuk, valahogy egészen más lesz. Ezt a sapkát 5 mm-es tűvel horgoltam. Unforgettable sapka A sapka a most divatos, buggyos lett. A buggyosságot a hossza adja, mert sokkal hosszabb, mint a normál sapka, de nem bővebb annál. A sapka a  másik oldalról A fonal egyébként kellemesen meleg, ez a sapka a szellősebb minta miatt a nem túl hideg időben tesz jó szolgálatot. A fonal itt kapható:  http://www.fonalbolt.com/Boutique-Unforgettable-fonalak